Világítástechnika
A fény, illetve világítás alapfeltétele annak, hogy környezetünket érzékelni tudjuk. Csak így vehetjük észre mindazt, ami körülvesz bennünket. A dolgokat olyannak ismerjük meg, amilyennek a fény, a világítás segítségével látjuk. Ne feledjük, hogy vásárlásunk alkalmával egy-egy új lámpával mindig egy kis „darab” fényt is veszünk.
Országunk az utóbbi években nagy lépésekkel zárkózik fel a lakáskultúra területen a nagy hagyományokkal rendelkező országokhoz. Egyre szélesebb réteg kívánsága, hogy minden ponton átgondolt, harmonikus otthonban éljen. Ennek stílusát befolyásolja pl. családi hagyományok, divatirányzatok, egyéni ízlés, nosztalgia.
A lakberendezésben jelen vannak az eredeti történelmi stílusú bútorokkal berendezett lakások. A régi bútorok szeretete életre hívta a stílbútorgyártást. Ezek történelmi stílusú bútorok pontos másai, de sok elemükben megváltoztak és a mai kor követelményeihez alkalmazkodtak.
A komolyabb lámpagyártó cégek pedig ugyancsak alkalmazkodtak a mai kor technikai színvonalához és gyártanak barokk, klasszicista, empire, szecessziós, art deco, stb lámpákat.
Elsősorban férfiak kedvelik az angol stílusú dolgozó, vagy pihenőszobákat. Ez az egyszerű, szépségre törekvő stílus nemes anyagokat, sötét színeket használ. Komoly, ünnepélyes stílus. Jellemzően bronz- és rézszínű, klasszikus formájú lámpatesteket ajánlunk hozzá.
A skandináv stílus az északi vidékek kultúrájára épül. Mivel ezen a vidéken kevés a fény, a természetes csillogást sok lámpával, üveggel pótolják.
A 60-as évek Amerikájában jött létre a minimalista stílus, ami az ezredforduló táján jutott el hozzánk. A rohanó élet megnyugtató ellenpontjaként csupa egyszerű mértani formából, praktikus elemből áll minden darabja. A japán formavilág szépsége tükröződik benne.
A stílushoz illő lámpákra is a leredukált mértani formák a jellemzők.
A fiatalok körében vált divattá a retro stílus, a 6o-as, 7o-es, 8o-as évek hangulatának felelevenítése. Hatott rá a 10-es évek futurizmusa is. Az ezen időszakokra jellemző lámpatestek – elsősorban a gömbformájú üveg – is visszakerültek a köztudatba
Leginkább mégis az úgynevezett modern berendezés a legelterjedtebb. Az ilyen lakások egyszerű vonalvezetésű, tömegtermeléssel előállított bútorokkal berendezett. Nagyon fontos része ennek a vonulatnak a lámpatervezés is, amelyben természetesen újra és újra megjelennek régi korok újrafogalmazott formaelemei.
Szempontok a fénytervezéshez
Az otthonunk eltérő funkciót betöltő helyiségeiben fényigényünk különböző. Minden helyiséget külön, a funkciója szerint kell megvilágítani.
A mellékhelyiségekben pl. elég a megfelelő fényerejű, szórt fényű, általános világítás. A többi helyiségben a méretén túl mérlegelni kell a már meglévő lámpákat és a bútorzat elhelyezkedését is.
Az előszobában a barátságos megvilágítást falikarokkal, vagy spot lámpákkal egyaránt könnyű elérni. Az itt elhelyezett tükröt viszont ajánlatos külön fényforrással is megvilágítani.
A konyha részben általános megvilágosítást igények, a munkaterületekre koncentráló, helyi világításra is szükség van, Ha az étkezések is itt történnek, akkor az ebédlő asztalt is célszerű külön megvilágítani.
A lakó- és nappali szobák rugalmasabb és főként változatosabb fényviszonyokat igényelnek. A jól megvilágított lakás az esti órákban egészen más hangulatú, mint nappal. Ezt a különféle fényforrások megfontolt elhelyezésével, ezek fényerejének jó megválasztásával lehet elérni.
A kiemelő világítások alkalmazásával különféle dísztárgyaknak, festményeknek adhatunk megkülönböztetett hangsúlyt.
A különféle lámpatestek a formájukkal önmagukban is nyújthatnak esztétikai élményt. A különböző stílusú csillárok, falikarok, állólámpák, amelyeket jó ízléssel választottak ki, szinte műtárgyak, nappal is figyelemre méltó darabjai a szobának, este pedig kellemes, meleg fényükkel, igényes kivitelükkel még inkább hatásosak.
Óvjuk magunkat, viszont attól, hogy a csábító újdonságok és a kínálat áldozatává váljunk.
Ne vásároljunk olyan lámpákat amelyek:
•Spiáter, vagy más ötvözet réz bevonattal, készülnek melyek rövid idővel színüket vesztik, ha eltörnek javíthatatlanok.
•Műanyag foglalattal szerelt lámpatesteket, amelyekbe a 60 wattos izzó már beleég, szerelése körülményes.
•Csak a katalógusból lehet megrendelni.
•Nem mindig biztonságos szerelési eljárással, készülnek Pl: kínai lámpák amelyek nem szabványosak, védőföldelés nélkül készülnek.
• Fix méretben készülnek, nem lehet a méretüket változtatni.
•Üveg utánpótlás nem megoldott (kifutó darabok), szériában készülnek, ha esetleg 1-2 évvel a vásárlás után az üveg eltörik nem pótolható a lámpa használhatatlanná, válik.
www.fenyforras-lampa.hu/HU/vilagitastechnika.html
Főoldal ¤



© 2010-2012 csillarlampa.hu
Patinás Lámpa Kft (01-09-691912) ¤
SolutionLive / megnyit.com © 2004-2012 deMil Solutions Kft.
¤ Minden jog fenntartva!